Basic HTML Version
4
A V irg in-sztor i
Joan, Holly meg én megfogtuk egymás kezét és megöleltük
egymást. Ideje volt elindulni.
8 óra 30 perc
Egyszerre pillantottuk meg a hőlégballont. A földúton autózva
a marokkói légitámaszpont olyan látványt nyújtott, mintha egy
új mecsetet húztak volna fel az éjjel. A poros, hajladozó pálma-
fák fölött pompás fehér gömb magaslott, akár egy gyöngyházzal
borított kupola. Íme a hőlégballonunk. Az út mentén vállukra
vetett puskával lovasok vágtattak a légitámaszpont felé. Az em-
bereket mágnesként vonzotta ez a hatalmas, csillogó, fehér, ke-
csesen a magasba nyújtózkodó hőlégballon.
9 óra 15 perc
A ballont kordonnal vették körül, az elkerített rész mögött pe-
dig rengeteg ember ácsorgott. Az egyik oldalon elegáns, tenge-
részkék egyenruhában a légitámaszpont teljes állománya rende-
zett sorokban állt fel. Előttük hagyományos fehér kendőt viselő
marokkói nők csoportja táncolt, kiabált és sikoltozott. Ezután
a kordon mellé ódon karabélyokat suhogtató, berber népviseletbe
öltözött lovascsapat galoppozott be, majd felsorakozott a ballon
előtt. Egy pillanatig még az a szörnyűség is átfutott az agyamon,
hogy mi van, ha egy ünnepélyes lövéssorozat is eldördül és lyukat
üt a ballonon. Per, Alex és én beszálltunk a kabinba, és még egy-
szer, utoljára ellenőriztük, minden rendben van-e. A nap gyor-
san emelkedett, egyre erősebben sütött, a hélium pedig a hőtől
tágulni kezdett.
10 óra 15 perc
Miután mindent ellenőriztünk, indulásra készen álltunk.
Búcsúzóul megöleltem Joant, Hollyt és Samet. Joan ámulatba ej-
tően erősnek mutatkozott. Holly ugyan az elmúlt négy napban el