Angel Merkel - Az életrajz - page 9

12
ANGEL A MERKEL
jelöltje adott esetben az Európai Parlament jóvoltából bi-
zottsági elnök lehet. Ezzel a kormányfők megfosztattak
attól a joguktól, hogy javaslatot tegyenek a posztot betöl-
tő személyre, ami fontos eszköz lehetett volna a kezükben.
Ezen túlmenően Merkel 2013 decemberében hozzájárult
ahhoz, hogy pártcsaládja, az Európai Néppárt a korábbi lu-
xemburgi kormányfőt, Jean-Claude Junckert küldje a vá-
lasztási küzdelembe elnökjelöltként. Juncker sokak számá-
ra a múlt embere, nem egy reformer egyéniség, aki képes
az Unió megújításának élére állni. Merkelt nem sok min-
den köti össze Junckerrel. Ennek ellenére el kellett fogadnia
a jelölését, mivel az események dinamikája összességében
kedvezett az ő személyének. Merkel csodafegyvere (és egy-
ben titkos receptje) – a háttérben, lépésről lépésre történő,
tárgyalásos érdekegyeztetés – ebben a helyzetben nem jut-
hatott érvényre.
2014 másik nagy válsága – Ukrajna és Oroszország konf-
liktusa és a Krím-félsziget bekebelezése – szintén jól mu-
tatja, mennyire korlátozott a kancellár asszony hatalma.
A Nyugat tehetetlenül szemléli, hogyan szélesedik ki a
Janukovics elnök ellen szerveződött Majdan-téri forrada-
lom egy Ukrajna és Oroszország közötti háborús konf-
liktussá, amelyet a két ország titkosszolgálati erőkkel, fel-
forgató módszerekkel és propagandaeszközökkel folytat.
Merkel ugyan igyekezett, hogy egyedüli nyugati vezetőként
folyamatos kapcsolatot tartson fenn Vlagyimir Putyinnal,
de úgy tűnik, ennek nem volt sok értelme. Merkel tudta,
hogy az erkölcsi megtorlással való fenyegetőzése nem fog
megálljt parancsolni Moszkvának. Putyin gátlástalan, a
Nyugat pedig nem mutat hajlandóságot, hogy teljes erejé-
vel szembeszálljon vele. Így aztán Merkel egy másik szem-
pontot igyekezett előtérbe helyezni. Az Európai Unió ne
1,2,3,4,5,6,7,8 10,11,12,13,14,15
Powered by FlippingBook