9
1.
Zárkamagány
S
zerencsésnek tartom magam, amiért kíváncsi ter-
mészetű szüleim mindenre választ szerettek volna
kapni. Eljön a nap, amikor szemben állok majd az el-
lenségeimmel, ők pedig gyűlölnek, amiért az igazságot aka-
rom. Akit folyton csúfolnak, még a saját nevét is elfelejti.
Én azonban pontosan tudom, ki vagyok, s reméltem, ma-
gam mesélhetek erről. Julian Assange vagyok, akiért egy
nap eljött a londoni rendőrség. A történet itt akár véget is
érhetne, ha az idő, az események és a személyiségem nem
bonyolítaná a helyzetet. A mondás szerint a múltat már ma-
gunk mögött hagytuk, de ha nem teszünk semmit, a jövővel
is így lesz – nos, egy angol rabszállítóban száguldva az em-
ber másképp látja a világot.
A nevemet és mindenféle kötelező szövegeket ordibál-
tak. A fotósok úgy nyüzsögtek a zárt furgon ablaka előtt,
mint rákok a vödörben. Bár csupán lencsevégre szeret-
tek volna kapni, úgy tűnt, annyira lökdösik a járművet,
hogy mindjárt felborul. Mivel nem akartam bűnözőnek
tűnni, összekuporodtam, a fejem a két térdem közé szo-
rítottam. Mikor felpillantottam, csak a sötétített üvegre
tapadó fényképezőgépeket láttam. A karommal eltakar-
tam az arcom. Aztán hirtelen felbőgött a motor, és elin-
dultunk. A többi rabot megdöbbentette a furgon körü-
li tülekedés, láthatóan nem sejtették, ki vagyok. Egyesek
kikiabáltak a fülkéjükből, mások csak nevettek a felfor-
duláson. De a műsor véget ért. Úgy negyven perc múlva
