14
Mike Oldf ield
az idő, anya hosszú balladákat szavalt, amit nagyon sze-
rettem, azon kívül pedig ki tudta mondani a leghosz-
szabb walesi falunevet:
Llanfairpwllgwyngyllgogerychwyr-
ndrobwllllantysiliogogogoch
. Ezmindnyájunknak rettenetesen
tetszett, és folyton rajta csüngtünk, hogy mondja ki újra
meg újra.
Southhamptonból komppal mentünk át Wight szigetére,
ahol egy kis házban szálltunk meg. Az volt a legizgalma-
sabb az egészben, hogy itt két tévécsatorna is bejött – ott-
hon csak BBC volt, de a nyaralóban nézhettük az ITV-t
is. Emlékszem az első reklámra is, amit láttam. Emlékeim
szerint, a Colgate fogkrémé volt, és valami szökőkút csör-
gedezett benne. Emlékszem arra is, hogy fosszíliákat keres-
géltünk a tengerparton, az egyik nyáron pedig apámmal el-
kezdtem úszni tanulni. Sajnos hamar maga alá temetett egy
hullám, és utána még évekig féltem a víztől.
Akárhová utaztunk, hosszú ideig tartott az út. Van
egy nyolcmilliméteres kamerával készült régi filmünk
egy családi kirándulásról Beaconsfieldbe, a mintafaluba.
Readingből ez párórás autóút volt. Évente egyszer-kétszer
meglátogattuk a nagyszüleimet Margate-ben. Ez is hosz-
szadalmas út lehetett, olyan hat-hét óra. Margate kedves
tengerparti város volt. Nem tudom, vajon mindenki ezt
gondolta-e róla, de én gyerekként mindenesetre szépnek
láttam. Vidámparkok voltak benne meg körhinták a mó-
lón, a tenger pedig lenyűgöző volt. Mindig is imádtam a
tengeri levegőt, és bár nem voltam valami nagy úszó, sze-
rettem a tenger mellett lenni.
A nagyapám egy duty-free boltot vezetett az egyik
kompon; egy nagyon öreg, lapátos gőzhajón, amelynek
két oldalán volt egy-egy kereke. Úgy hívták, hogy „A
Csatorna Királynője”, vagy valami hasonló. Emlékszem
