4
Mike Oldf ield
– Ez mind nagyon szép – veti közbe –, de most már tart-
hatnánk egy kis szünetet. Ki kell mennem a klotyóra.
Bármilyen furcsa, ez is egy módja annak, hogy ne néz-
zünk szembe a dolgokkal. Az ember eltereli a figyelmét, ki-
megy a klozetra, elszív egy cigit, bekap valamit vagy elmegy
sétálni. Robert hallani sem akar erről.
– Ha nem veszitek komolyan a dolgot, most elmehettek,
és visszaadjuk a pénzeteket – mondja lakonikus egyszerű-
séggel.
Többen el is mennek, de jó néhányan maradunk. Már
elfogadtuk, hogy engedelmeskedünk, és tartjuk is magun-
kat ehhez. Szinte olyan az egész, mint valami katonai ki-
képzőtábor.
Egyszer csak elhangzik, hogy az első lépés az, hogy
tisztába jöjjünk a szüleinkkel és saját gyerekkorunkkal.
Robert elmondja, hogy rengetegen vannak, akik azzal te-
szik tönkre az életüket, hogy eltemetik magukban régi sé-
relmeiket, és aztán tovább neheztelnek miattuk. Szünetet
tartunk. Páran kimennek a folyosóra, és felhívják a szülei-
ket, hogy elmondják nekik, megbocsátják mindazt, amit
velük tettek.
Robert mutat nekünk egy technikát, amivel minden
helyzetet uralni tudunk, és el tudjuk kerülni, hogy csípő-
ből reagáljunk a dolgokra. Azt mondja, az egyik jó mód-
szer az, ha – bárhogyan is érezzük magunkat – választunk
és döntést hozunk. Ha bizonytalanul érzed magad, gon-
dolhatod azt, hogy „nagyon bizonytalan vagyok, és ezt
nem engedhetem meg magamnak.” Nem könnyű, de már
önmagában az, hogy az ember tudatosan választja a szá-
mára kellemetlen érzést, megcsapolja a dolog negatív ener-
giáját, kiveszi belőle az erőt. Robert szerint olyan ez, mint-
ha tűt szúrnánk egy fekete lufiba.
