1. A kezdetek
15
egy csodás kirándulásra a nagyapámmal Ramsgate-ből
Calais-ba. Elbűvölő ember volt; ami azt illeti, apám szü-
lei mindketten szelíd, kedves emberek voltak, a látogatá-
saink mindig békések, boldogok voltak. Nagyanyám sok-
szor játszott a pianínóján. Egyszer mesélték nekem, hogy
sok évvel azelőtt kocsmában is zongorázott. Szerettem a
zongora mellett üldögélni. Szerettem az előttem sorako-
zó rengeteg billentyűt, szerettem az érintésüket, és imád-
tam a hangját.
Hogy mikor jöttem rá, hogy kilógok a sorból? Már egé-
szen kis korom óta figyeltem a körülöttem lévő világot, de
tudtam, hogy több van az életben annál, mint amit fel tu-
dok fogni. Senkinek nem tudtam volna elmagyarázni ak-
koriban, hogy mi ez, de már kicsi koromban is megvolt
bennem az, amit „hangulat-antennának” lehetne nevez-
ni. Jeleket vettem, mint a rádió. Az egész nagyon külö-
nös volt. A mai napig megvan ez a képességem, hogy egy
helységbe, közösségbe belépve, egyből megérzem annak
hangulatát.
Olyan volt, és most is olyan, mintha egy másik világba
pillantanék bele. Mindig is volt egy olyan érzésem, hogy
valahol, talán egy hegytetőn vagy a felhők között, létezik
valami „nagy dolog”. Emlékszem egyszer, gyönyörű, nap-
sütéses nap volt, és egy tengerparti kis strandon üldögéltem,
Wight szigetén. Figyeltem, ahogy a messzi távolban keresz-
tülúszik egy nagy hajó a Solent-csatornán, ami alighanem
Portsmouth-ból jött. Később megtudtam, hogy ez volt az
utolsó útja a HMS
Vanguard
nak, a brit flotta utolsó hadi-
hajójának. Ma már tudom, hogy egy borzalmas hadigépe-
zetet vontattak a roncstelepre, de ott, a parton ülve mégis
méltóságteljesnek és büszkének látszott, és a maga módján
